|
![]() Pixie Lott!Valójában,ki is ő? Twitteren X
Pixie Lott, a könnyűzene legfényesebb csillaga még csak 18 éves, de máris milliók számára világos hogy ez a lány még sokra viszi. Az angol énekesnő, színésznő és táncos-palánta Mama Do című slágerével robbant be a köztudatba, és azóta is folyamatosan magának követeli a rivaldafényt. Victoria Louise Lott 1991. január 12-én született Kentben. A Pixie (tündérke) becenevet édesanyjától kapta, ám a lány ezt nemsokára már művészneveként használta. Pixie kis korában az iskolai kórusban is szerepelt, majd szüleivel Essexbe költözött, ahol egy színésziskolába járt. Még iskolás évei alatt szerepelt egy West End produkcióban, a Chitty Chitty Bang Bang-ben és a BBC One's Celebrate the Sound of Music című zenés műsorában is. Amikor L. A. Reid producer meghallotta a lány első demoit, azonnal tudta hogy kivételes tehetséggel van dolga. Pixie 15 éves korában szerződött le a Def Jam Music csoporthoz, ám nemsokára már a legbefolyásosabb menedzserek kapkodtak érte, így került végül az angol Mercury kiadóhoz és az amerikai Interscope-hoz. Lott első koncertjét a The Saturdays előzenekaraként a 2009-es Big Top at the Isle of Wight Fesztiválon adta, és zajos sikert ért el. Bemutatkozó kislemeze a Mama Do (Uh Oh, Uh Oh) 2009 június 8-án jelent meg, és azonnal az iTunes és az angol slágerlisták csúcsán debütált. Pixie-t valósággal sokkolta a hirtelen jött siker. Azonban már gőzerővel dolgozik következő sikerén, mely a tervek szerint szeptember 7-én érkezik majd Boys And Girls címmel. Természetesen a szám nem egyedül jön, hiszen Pixie első albumát a kislemez megjelenése utáni hétre, szeptember 14-re időzíti, melynek Turn It Up lesz a címe és minden bizonnyal még nagyobb durranás lesz, mint az énekesnő első slágere.
Ha..... |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!